Kalmár Tibor: A humor háza
A Fészek Művészklub nagy mesélői
Kossuth, 2013.
[3 és fél Kossuth-díj a zaciban]
Pletykakazal a késő Horthy-kortól a rendszerváltásig – persze főleg a komm./szoc. időkből – a pesti művészvilágról. Sőt: magától a művészvilágtól. Egymást beszélik, mit beszélik: fecsegik ki, persze a kényesebb pletyiket névtelenségbe csomagolva. A szerző inkább csak szerkesztő: kazalba hányja nekünk a sztorikat, mindenféle vicc, adoma – semmi sem jellemzi ezeket a futóláncra, hosszú pórázra eresztett művészeket jobban (ejtsd: a Mefiszto-beli Tábornagy, Rolf Hoppe hangján: "SZÍNÉSZ!") , mint ezek a történetek és poénok, meg a hozzájuk fűzött kommentárok.
Emberi minőségükre ("nagyságukra") jellemző, hogy egyik azt sírja vissza, Rákosi idején sokkal jobb volt, akkor még könnyen tudott bárhol parkolni, most meg Kádár alatt mindenkinek autója van… Ahogy az is émelyítő, ahogyan tiszteletteljes anekdotákkal a pártvezérek felé gazsulálnak (a bölcsen huncut Aczél et.-t megidézve, vagy ahogy Kazal László borozni hívja Kádárt), de egészségesebb humor is akad bőven, melyhez persze ismerni kell a jelenlévők zömének származását ill. ennek következményeit (Királyhegyi Pál nyomán: „hazajöttem és még épp elcsíptem az auschwitzi gyorsat”.) U.ő emigrációs élményeit mesélve, csípős humorban pácolt nemzetkarakterológiát tálal fel uzsonnára: egyszer párizsi vendéglátójuknak nem győzött bókolni a magyar művészküldöttség, ám később, mire annak házától a metróig értek, a sok magyar irigységből már ízekre is szedte emigráns házigazdájukat. Na ez a(z ön)kritikus hang kevéssé jellemző, általában az alákérdezéstől, a smúzolástól fényesek a lapok.
(ezt csak úgy)
Persze lehet erről a kötetről kedvesen is beszélni, hogy testközelből is megismerjük a félmúlt színész- és mulattatóóriásait, allűrjeiket, mit ettek-ittak, kinek az asztalánál és halhatatlan adomáikat: visszaszólásaikat egy-egy ugratásra, élcre. Néha becsúszik egy-egy olyan történet, mely magában felskicceli a korszakot, miliőjét, a művészvilág és a hatalom örökös cicázást és birkózását - pl. viszonyuk a hatalom soraiba bekerült kollégákkal, hírességek viselkedése a büfében és azon kívül, vagy érthetetlen esetek, melyről túl szűkszavúan kapunk leírást, pl. hogy több színész is verekedésbe bonyolódott munkatársakkal a színház vagy a tévé stábjából...
De a kötet egészére mégis a kisszerűség jellemző, az olcsó poénok a drága italok ködében.
Nagyon röviden megismerjük a Fészek klub történetét is (tulajdonképpen mozaikszó: Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások klubja, és ez az utolsó jellemzi leginkább az itt megidézett kompániát), az épületét is, meg a "vendéglátó üzemegységét" is – és mivel alapvetően férfiklub volt (nagyon trükkös és a művészerkölcstől eléggé testigen módon, de talán a szocialista erkölcs puritánsága okán csak feleséget lehetett behozni, illetve bármilyen egyéb nőt csak a feleség jelenlétében…), szóval a viccek alapvetően szexisták, macsók, és hát valljuk meg, ezek nélkül is igen primitívek. ami persze nem akadályozta meg, hogy neves színművésznőink ne vettek volna részt a murikban teljes szívvel.
egy kis retro hangulat
(via)
A tréfák átlag nívója a mindenkori Mikroszkóp színpadét idézi (vagyis az infantilistől a debilig terjed) – nem véletlen, a szereplők nagy részének ez volt az munkahelye, de legalább a második otthona – meg általában a pesti Broadway, a Nagymező utca, a harmincas évektől a nyolcvanasig. A legtöbbet megidézett ősbölény (nagy öreg) talán a már megidézett humorista, konferanszé Királyhegyi Pál (aki – és tehetsége mellett ezzel is eléggé egyedül volt – nem ivott, annál többet dohányzott és nőzött, legalábbis fénykorában), de felidézik a régmúltat is Kellér Dezsőékkel, illetve saját korunkhoz közeledve feltűnik az asztalok mellett, még csak kibicként a fiatal Verebes és „Jusztlacika” is. (Amiért egyszer még kézbe veszem: az a rímhányó Romhányinak szentel t pár oldal, ill. a rigmusaiból adott ízelítő, mely talán sehol másutt nem olvasható.)
Hosszú a lista, "ízelítőül" néhányan, akik még felbukkannak a kötetben, a már említetteken kívül:
Psota Irén, Tolnay Klári, Darvas Iván, Vadnay László, Bodrogi Gyula, Kálmán György, Latinovits Zoltán, Fényes Szabolcs, Honthy Hanna, G. Dénes György ("Zsüti" - kiderül az is, miként is lett keresztanyja Karády Katalin), Szenes Iván, stb. (meg az összes slágerszerző a korból)
(egykor, Alfonzóval)
Kalmár Tibor (1932-)
(via 168 óra: Rekviem a kabaréért)
Mondd! (köszönet minden beszólásért!)